2010. december 12., vasárnap

Bigyó

A korai mikulás ajándéknak hogy hasznát is vegyük elkezdtünk bigyózni.
Eleinte féltem rajta és igazán nem is akartam ráülni,és nem is bírtam magamtól ülni.
Elég sűrűn csücsülök rajta,anya lábába kapaszkodva.Ma este sikerült is produkálnom bele:)

Előbújt a 3.fogacskám is!(jobb felső)Péntek este 8tól nagyon sírtam,sokáig és sokszor)de meglett az eredménye!:)

2010. december 2., csütörtök

Itt a tél...

Sajnos már nem lehetünk annyit a levegőn de én szeretek kint lenni.(már kicsit folyik az orrom és anya"kínoz"az orszi-porszival,sírok,kiabálok,kapálózok...de néha ügyesen állom:)
Tatival szoktam az ágyban játszani,ugrálni,tvzünk,én főleg a reklámokat,időjárást,híreket szeretem.Akárki-akármit csinálhat én tátott szájjal a tvre tapadok!

Korán jött a Mikulás

Ez az első Mikulás ünnepségem és már ajándékot is kaptam.
Járókát,kocsiba való ülést,bigyót,(Éva mamitól ,Jani tatától és anyáéktól)
Anya barátnőjétől egy gyönyörű hófehér maci bundát és egy pulóvert.
Egyenlőre ennyit.Jó kislány vagyok.

Novemberi jó idő

Ezt a jó időt kihasználva,amikor csak tehetjük kint vagyunk és hintázunk!
Kaptam egy járókát is és előkerült a babykomp is.
Sok mindent tanultam az elmúlt hetekben,kb.2 hete próbálkozok a fel állással,de csak pipiskedve vegy.Régóta ülök ha felültetnek .
10 hónapot betöltöttem,másnap reggelre megjelent a 2 kis csipke alul és még azon a héten magamtól fel is ültem,majd térdeltem és álltam az ágyban.

2010. november 7., vasárnap

Hosszú hétvége

Vasárnap tata megígérte hogy elvisz bennünket Földvárra.Az óraátállítás eléggé megzavart mindenkit!
Hajnali 5kor keltem,enni kértem de nem maradtam meg az ágyanban igy anya kivételesen magához vett és összebújva aludtunk még másfél órát!Apa csodálkozva nézett hogy ott alszok köztük.Aztán jött tati,mami és kerestek,akkor ébredtem,természetesen mosolyogva.Reggeli után anya főzött nekem hamit,addig bepakoltak a kocsiba,mindenki elkészült.Én indulás elött elaludtam mikor apa betett a gyerekülésbe felébredtem.
Az utat figyeltem,apa és tata vettek Terike mama névnapjára(utólag)virágot.
Fél 1ig bírtam a gyűrődést,aztán ibdultunk hazafelé még bementünk dédimamihoz.
Nem bveszéltem neki,csak az úton hazafelé.
Másnap apa kezdte délután a munkát igy anyával maratdtam volna mert tata meg mama mentek a temetőbe meg Irénke dédimamihoz az idősek otthonába.
Mi is elkészültünk és mentünk velük.Irénke dédimami le is jött a kocsihoz.Anya meg mami felmentek hozzá addig tati vigyázott rám!
Azt mondta mami nagyon szép vagyok megpuszilgatott én meg mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát!
Vittünk neki ebédet,aztán mentünk Eszti dédihez,kivittük a temetőbe anya is gyújtott mécsest!
Hazavittük és utána még elmentünk vendégségbe keresztanyuhoz meg Kati néniékhez!
Meg is etettek,játszottunk,puszilgattak de aztán 5 óra körül jönni akartam haza.Így sötétben jöttünk haza.
Misi tatáék ideadták az etetőszéket de nem igazán tudok benne ülni.
Mostmár nem azt hajtom hogy tata,hanem anya,anna.

2010. október 22., péntek

9 hónapos lettem:)

Ma lettem 9 hónapos!
Tati délután a hasára fektetett és mondta hogy tati le ne gurulj én pedig mondtam neki tati!Apa füle hallatára!

Átköltözés

Kedden mentünk a védőnénihez,de nem volt ott,igy egy nagyot sétáltunk.Telefonált tati ha apa ráér menjen már haza,segítsen neki pakolni és akkor szerdán átjön!
Apa délután ment is a busszal,mami meg jött:)
Szerda délelött pár dolgot áthoztak,tv,vezetékes telefon,tyúkok,ruhák...majd még szombaton hazamegyünk és összepakolunk,mert most csak a fontos dolgokat hozták át,meg elzárták a vizet,gázt,villanyt.
Amióta tati is itt van még többet kacagok,egész nap játszunk,tvzek vele,fárasszuk egymást!
Tati nem is gondolta hogy ilyen jó velem lenni!

2010. október 12., kedd

Mászás

Persze megint le kellett buknom....mert magamtól nem mutatom meg.Apa a fülhallgatót az ágyam végére szokta akasztani én pedig hihetetlen gyorsasággal rá vetem magam,igy vették észre hogy mászom.Másik kedvencem még az tv-irányító,már azt is tudom hogy a ágymatrac alá szokták anyáék rejteni,de előttem nincs akadály,rátalálok!

Most szegény anyát,meg pár napja apát(és mamát)döntötte le a nátha.

2010. október 1., péntek

Beteg lettem...

Péntek este elég nyugtalan voltam és nem akartam aludni.Megvártam apát is....és sokáig fennt voltunk.Talán névnapi ajándék...mondtam apának hogy apa.És még azt hogy hej te,baba,mama(ezt már szombaton is hallotta mama és anya).Apának egyfolytában ezt hajtottam este 11kor.Nagyon örült neki!
Utána viszont anya ringatott és miest letett az ágyba ordítottam(fájt a pocakom)párszor fent voltunk éjszaka!Hajnali 5körül keservesen zokogtam,anya már tudta mikor hozzá ért a kezemhez,arcomhoz hogy ez bizony láz!
Délelött lázcsillapítás után felkerestük a doktorbácsit,felső légúti fertőzésem és torok gyulladásom van.Kaptam gyógyszert,lázcsillapítót!
Most anya és mama ápolnak!

Meglepetés

Szerda délelött megjelent Terike mama és Keresztapu,apát köszöntötték a névnapján!Nagy meglepetésünkre mama most tényleg itt aludt,délután jött Éva mama is.Furcsa volt nagyon hogy mind a ketten itt vannak egyszerre.....és reggel is,anyával vittük a kávét.
Éva mama csütörtök reggel innen ment dolgozni(a héten)Terike mama meg délután ment haza!Reméljük hamarosan megint jön!

2010. szeptember 26., vasárnap

Doktor bácsinál

Csütörtökön este 2 óra alvás után felébredtem és nagyon sírtam,utána kicsit hánytam meg folyt az orrom.Anyáék és én sem aludtam sokat,meg a fogacskám is jön és nagyon keservesen sírtam.Pénteken reggel korán elment anya a kórházba az injekcióért!Most adta be magának először.Nem fájt neki csak szúrt meg csípett:)
Hazajött délelött és elsétáltunk a doktorbácsihoz,eddig csak oltáskor találkoztunk!
Köhögök,folyik az orrom,kaptam Fenistil cseppet.
Szerencsére lázam nincs,jó az étvágyam is,az éjszakát végig alszom,az orrszívásnál nagyon ellenkezem!
Nem mert anya a hétvégének indulni,szerencsére nincs nagy baj,de most jön az influenza szezon és vigyázzni kell!Meg anyára is veszélyesek most ezek a dolgok mert kapja ezt az injekciót ami még jobban legyengíti az immunrendszerét,de állítólag a betegségre nagyon jó!
Pénteken megint jött tati,mert a haverja csempézte a wc-t,mami meg 4 óráig dolgozott és busszal jött.Azóta itt van:)

2010. szeptember 22., szerda

védőnőnél

2010.09.21.(holnap töltöm a 8.hónapot)
Súlyom:8800gr
Hosszom:70cm

Délelött itt volt tati és apával lecsrélték a konyhaablak  elött a teraszon a tetőt igy már ot is világosabb van.Bordó pala volt fennt és most átlátszóra cserélték.Tavalyi felújításkor ez elmaradt,meg a bejárat elöttit kéne még.Régi az ami fent van és oda meg gegy bordó  lesz majd,meg van véve csak az nincs aki feltegye,mert nagyon magasan van!(hihetetlen hogy tati mikre képes ujjak nélkül).Délután 1 óra körül ment apa dolgozni,mi is mentünk vele,mert anyával akkor mentünk a védőnénihez.Szokás szerint megint elaludtam az úton,de most ültem is a kocsiban és nézelődtem.
Anyával mindig vitatkozok,mert állandóan hasra fordulok és igy nem tud bepelenkázni meg öltöztetni és én hisztizek,csapom a lábam-kezem a pelenkázóhoz.
Anya mindig elmondja hogy így nem jó,nem megy,de én csak hasra fordulok.Végig hallgattam amit magyarázott aztán kérdezte hogy értem-e én meg mondtam hogy:ahan,ühüm.

2010. szeptember 19., vasárnap

Játszós hétvége

Szombaton jött mami meg tati,mert minden hétvégén jönnek.Tati nagyon sokat játszott velem meg apa is mert ma nem kellett mennie dolgozni.Mami főzött finom húslevest és rizseshúst ebből ettem én is!Délután mentek haza mert másnap libavásár.Kár hogy elmentek jó lett volna ha legalább mami itt marad velünk!Este már fél 7kor aludtam,de csak egy órát aztán szórakoztattam anyáékat,míg  végül pót vacsorát is kértem fél11kor utána szépen elaludtam.
Reggel én ébredtem legkorábban,aztán anya de én még vissza szundítottam,meghallottam hogy anya ébren van én is felébredtem.Reggeliztem aztán mentem a levegőre"brümmögni"anya pedig főzött.Aztán be hozott a konyhába mert kiabáltam neki.
Valaki kopogott,mivel a kapuhoz egy kulcs van még(anyának 1,apának 1,és tatinak és maminak1, aki be tud jönni azok ők!
És tényleg ők voltak,meg dédi mami.Nagy főzőcskézés vol,mert mami is hozott félig főtt ebédet,itt pedig folytatta.
Ma viszont itt maradt mamikám és mivel rossz idő volt,játszottunk az ágyban és anyáék lagziját néztük!
Tatit rögtön megismertem és nézztem is hogy került oda.Anya pedig varrt nekem egy világoskék plüss tipegő nadrágot,nagyon szép lett:)
Én pedig nem nagyon ettem csak reggel,de akkor talán ebéd is volt,de ugy igazán csak csipegettem!Na meg vacsira egy üveg tejcsi:)
2 napig kézről-kézre jártam sokat játszottak velem,mindenkihez bújtam.Tati telefonált este és mikor meghallottam a hangját el akartam anyától venni a telefont,de elötte megnyalogattam:)ennyire szeretem a drága tatikámat.

Még 1-2 hét és átköltöznek,akkor nagyon sokat leszünk együtt.

2010. szeptember 14., kedd

Mamikám

Délután váratlanul jött mamikám,elromlott az autó,szerelőnél van és nem akart másnap reggel gyalogolni igy ide jött haza busszal!Nagyon megörültünk neki!Sokat mesélt nekem mami,fürdés elött elaludtam a hasán,7körül megfürdetett,de a vacsit csak anyától fogadtam el.Talán 2 hét múlva átköltöznek,tati és mami,igy spórolunk egy kicsit pl:fűtés,kaja...Tavaly is/vagyis idén januárban/is átjöttek!Sokat leszünk együtt és jókat játszunk majd!Amugy mami jobb esetben 2-3 napot bír ki nélkülem!

Amit tanulás nélkül már tudok

Anya hetek óta azon gondolkozik elég folyadékot iszok-e!Kezdetben kamilla teát kaptam de nem ittam meg,aztán vizet,hát ez se jött be.Vettek barackos teát,de már a vége felé ezt sem ittam meg,később ujra vízzel próbálkoztak,másik cumit tettek az üvegbe,de igy se kellett,csak rágtam a cumit ha víz volt benne.Majd pohárból itatott anya/vízzel/a nyelési technikát még nem tudtam elsajátítani(csak a kádban)
Hogyan kell a fürdővízből inni?illetve Hogyan kell a habot nyalni?
szóval pohárból inni nem tudok/de ügyeskedem/viszont bugyborékolni rögtön tudtam és senki sem tanította!

Hétvégén tanítottak tapsolni mostmár csinálom magamtól csak nem csattan a tenyerem,viszont az ágy végén igen,meg pofozkodni tudok:)pedig ezt se mutatták:)puszit is küldök.Próbálkozok felülni is,hátonfekvésből,meg a bébyhordóban is előre dőlök.félig fekvő helyzetbe szoktak lerakni anyáék az ágyra és nagyon gyakorlom az ülést,eldőlök oldalra és folytatom a kúszás tudományt!

2010. szeptember 12., vasárnap

Szüret

Tati jött reggel és apával leszüretelték a szőlőt,aztán mentünk dédihez és ott is!Anya,én és mami főztünk,a tanyán!Délután jöttek ebédelni!Dédi nem is akart enni csak engem szeretgetni!Délután pedig hazavittük,anyáék megnézzték a szilvacefrét ebből lesz majd pálinka.tati rakni akar nekem félre egy szép üvegbe majd szilvapálinkát és 18 éves koromban megkapom!
Hazafelé menet elmentünk anya nagybátyjáékhoz,még ők nem láttak engem és azt mondták nagyon gyönyörű kisbaba vagyok!
Tati és mami itt is aludtak,este jót játszottunk és pedig megmutattam mit tudok most elelvás elött a kúszást gyakoroltam.De ugy hogy a fejem lent volt a matracon a popsim meg az égbe és ugy haladtam előre!
Este 9kor sikerült elaludnom!

2010. szeptember 10., péntek

Fél nap anya nélkül

Anya már nagyon korán 5 órakkor kelt,mert fáj a derekam és időbe telik még felöltözni is meg fél 8ra ment a kórházba.Fél 10 után végzett,kitöltötték az orvossal a papírt,a nővérke pedig adott neki tájékoztatót,kis hütőtáskát/majd abban kell hordani az injekciót/meg egy válltáskát.Megkapta az első szurit is eddig minden rendben és utána gyakorolták,mit hogy kell!2-3szor kell menni 2 hetente pénteken,és ha már jól megy akkor itthon adhatja magának!Szakadt az eső,még annyi ideje volt hogy vett nekem tápszert a busz indulásáig!
11órakkor már itthon is volt,épp apával főztünk:)

Csavargós nap

Anya ma ment az orvoshoz és én elkísértem.Tati meg mami jöttek reggel,jött apa is mert mennie kellett az OTPbe,őt iraktuk a bank előtt addig mamit elvittük az oviba és én is bementem anyával.Nagyon tetszett mindenki,nézztem a gyerekeket hogy játszanak,az óvónéni vállát megveregettem,s brümmögtem neki:)
Azt mondta mindenki hogy nagyon sokat nőttem és hirtelen kék szemem van.Ezután apát "felszettük"a bank előtt,és anya bement az iskolába az egyik bizonyítványáért/mert kell a nyugdíjhoz/.
10órára mentünk ki a kórházba az injekció miatt,de ez elég hosszadalmas lett volna és mivel volt egy másik fontos dolg/2napot kapott anya hogy leadja az összes bizonyítványát,és fellebbezzen is egy úttal,így oda siettünk/.
Pár adatot felvettek az injekcióhoz,másfél óra papírmunka,és injekció beadás tanulása vár anyára.De mivel apának mennie kellett dolgozni és nem volt aki velem legyen így péntekre tették át,mert apa otthon így kettesben leszünk.
A főorvos úr most látott először engem,nagyon tetszettem neki!
Utána tati elvitte anyát a nyugdíjhoz hogy elintézze a papírokat,pont nem volt elötte senki,de nem vártak és apát gyorsan hazavittük.Aztán én már aludtam a kocsiban,anyát felvettük és kimentünk a tanyára tatiékhoz,nagyon csodálkoztam hogy ahány helyen megállunk mindig máshol ébredek.
Már ismerős a hely és nagyon gyönyörködöm benne.
Még dédimamit is meglátogattuk!
Tegnap óta már puszit is küldök,égbe-világba mindenkinek!
Egész nap alig ettem valamit,de anya vett a nagykerbe sárgadinnyét,őszibarackot,almát nekem,mikor hazaértünk csinált sárgadinnye turmixot és 2 bébiételes üvegnyit megettem aztán a napi alvást is bepótoltam,másfél órát!
Este fürdés után megint apa helyén játszodtam és utána elaludtam az ágyikómban.

2010. szeptember 8., szerda

Első névnap

Ma van a névnapom!
Anyáéktól olyan dolgokat kaptam amire szükség van,ruha,ennivaló,pelus,rengeteg puszi,szeretet és még többet játszottak velem mint szoktak!
Meglepetésként eljött Terike mama és keresztapu/tatát nagyon régen láttam és ő is engem:(sokat dolgozik)
Kaptam kiscipőt,egy hosszú ujjú együttest/ami kicsi:(/és sütit amibe belekóstólhattam:)
Kaptam üzeneteket:Gabitól(a fodrásztól,)Zsuzsikáéktól(Éva mama unokatesójától.)
Andiéktól(anya barátnőjétől és a családjától)Éva mama felhívott(de majd jönnek hétvégén)
Mónyi(anya barátnője),Tündi(keresztanyu,ö is hétvégére ígérte hogy jön vagy pénteken)
és kedves druszám,névrokonom Zsolnai Regina:)tényleg van egy ilyen nevű lány az iwiwen az ismerőseim közt:).Eddig ők köszöntöttek fel!

2010. szeptember 1., szerda

Kedvencek

Gyümölcsök:
alma,barack,meggy,banán,dinnye
Zőldségek:
burgonya,spenót,répa
Husi:
csirkemell,csirkemáj
Ezen kívűl:
rizs

Mindent nagyon szeretek amit anya főz nekem!Ritkán eszem csak boltit,ha kapunk valamit,vagy tartalékban van itthon!Az a finom amit anyuci csinál nekem.

Védőnéninél

Aug.31.én voltunk mérésen.Most jött velünk Móni is,mert este itt aludt!
8670gr és 70cm vagyok!Hó elején voltunk utoljára nem híztam sokat szépen növök:)
Aranyos a védőnéni,nagyon tetszem neki!Meg  van elégedve mindennel!

Friss képek

Mónival

csini ruhába,Mónitól kaptam
anyukámmal

2010. augusztus 31., kedd

2010. augusztus 29., vasárnap

Esti fürdés

Ma este nem anya fürdetett hanem apa.Jó volt,de csak kicsit pancsoltam mert apánál nem éreztem még akkora biztonságban magam mint anyánál szoktam.Anyának fáj a dereka ezért fürdetett apa.
Anya öltöztetett,aztán 2 meség is végighallgattam,vacsi,alvás szimulálás,anya altatódala hallgatás,ágyba kerülés,utána nagy kacagás,végül magamtól aludtam el!
Szeretem hallgatni ahogy anya énekel nekem,közben szimulálni hogy elaludtam!:)Nagyon ritka mikor tényleg elalszom.

Nagy baj...

Szegény anyának pénteken küldték a bizottságtól a papírt és elvették a 80%ot,még annyi pénzt sem kap mint eddig!Megfellebezi és akkor Debrecenbe kell menni felülvizsgálatra és talán újra visszaadják neki!Nagyon sírt,2 napig nem tudja felfogni,meg szomorú nagyon de én felvidítom mert mindig nevetek,kacagok!
Nem is a kevés pénz a baj,hanem a sok fizetni való most kezdtek volna egyenesbe jönni mert apa végre rendes fizetést kap.A bevétel kevesebb mint a kiadás!Találni kel valami megoldást!

Ébresztő!!!

Reggel "kárálással"ébresztettem a szülőket.Apa mondta hogy ez nem igaz....anya meg mondta nyugi már fél 8 kialudhattad volna magad.Máskor ha itthon vagy akkor feküdj le mikor Regike és akkor kialszod magad!:)
Apa kivett az ágyból és a nagyágyba tett,bebújtunk a takarója alá és ott cirógattam!Tegnap  nem kellett dolgoznia menni,de ma már igen!aztán hétfőn,kedden szintén itthon lesz!

vendégek és vendégségben

Mami és tata pénteken eljöttek,végül estefele tati mégis hazament nem maradt itt.Másnap délelött jött dédimamival.Aztán átmentünk Újszászra Rózsát felköszönteni/dédi,tata,mama,anya és én/mama meg tata onnan elmentek Irénke dédihez az idősek otthonába!Apa meg otthon maradt mert nem fért be a kocsiba!
rózsa jó megszeretgetett,nagyon örült nekem(kaptam tőle egy piros kis mellényt,pont jó rám,most hogy itt a rossz idő fel kell öltözni:(/
Hazaértünk anya megetetett,közben apa Terike mamával beszélt telefonon,kis idő elteltével újra telefonált,akkor anyával beszélt hogy eljöhetnek-e!Egy óra múlva már itt is voltak,jött keresztapu,Marika dédi,mama és a szomszéd bácsi hozzta őket!Sajnos Misi tata már nagyon régen látott,mindig dolgozik!
Jaj ez a mama.....megint el akart vinni,szeretné ha vele lennék.
Anya meg apa azt beszélgették mondjuk jövöre ha már nagyobb leszek,majd csinálunk olyat mint régen(mikor még nem voltam)hogy majd elmegyünk pár napra és ott alszunk:)
Kicsi vagyok még,meg ott nincs ágyam,anyáék meg nem mernek velem aludni nehogy rám feküdjenek,de ha már nagyobb leszek akkor össze tudunk bújni!

2010. augusztus 26., csütörtök

ovis ajándékok

Ma reggel mamiék eljöttem,még mielött dolgozni ment mami!Hoztak nekem gyümölcsöt és az oviból küldtek nekem egy hatalmas nagy nyuszit,akkora de akkora...hogy a fülével betakarózhatok!Kaptam még egy babakocsit,tati viccből bele fektetett,pont méretes...na majd ha ezt tolom ezerrel a járdán:)Az egyik daduskanéni meg az unokájának a kinőtt szandáit és mellényét küldte el nekem!
Mami nagyon sok mindent hazahozott az oviból mikor selejtezés volt,sok mindennel  már nem lehet játszani mert új szabályok vannak!Még van mamiéknál a garázsba pát zsák játék amit nem is láttunk!Vannak építőkockák,babák,plüssök,társasok,kirakók,szinezők,babilon,pötyi/még ezekkel anyáék is játszottak az oviban:)hogy csak egy párat említsek!Szóval rengeteg minden van aminek hasznát veszem,majd ha ovis farsang lesz jelmezeket is kapok,van minden,mami kapta eg ynyugdíjas ovónénitől:)

2010. augusztus 25., szerda

Már megint...

A reggeli ébresztés nem maradhat el,de mindig újjítok valamit,most épp édesen sikítoztam amíg apát is fel nem költöttem./
Éjfélkor jön haza én meg reggel 6-7 körül ébresztőt fújok neki,anya már elöbb ébren van!/

Apa felkelt kivett az ágyból és jól megpuszilgatott,aztán oda tett anya helyére,betakart és átölelt és meg akartam fordulni csak nyögtem,erőlködtem mert nem bírtam,ő meg csak nevetett:)
Jókat játszottunk ma is,anya este mesélt és én csak figyeltem,figyeltem!
Utána fürdés és vacsi volt,de nem aludtam ám el,hagytam hogy anya ringasson,közben énekelt én mosolyogtam és simogattam!
Miest betett az ágyba vigyorogtam,forogtam,játszottam.Aztán letett a szőnyegre a tv elé,egy darabig ott ült.Rám mosolygott én már azon is kacagtam,ugy gondolta hogy amíg nézem a tv-t ö elszalad zuhanyozni,naná hogy észrevettem és ordítottam utána.Már fáradt voltam de fel-fel sírtam,megint a fogam:(de fél10 körül sikerült elaludnom!
Apa mesélte hogy mikor hazajött sóhajtottam álmomban,nem sokkal utána anya is,hogy apa se maradjon ki,ő is így tette!

2010. augusztus 21., szombat

...

Este 11kor már aludtam de égtelen sírásba kezdtem/jön a fogam/aztán tvzhetnékem volt.Majd hajnali 2kor újra felsírtam,de visszaaludtam!Reggel ismét korán keltettem a családot!Délután nagy meglepetés volt!Mami és tati 6 óra körül jöttek és mondták itt is alszanak!Este nagyon jót játszottam tatival és mamival.Megnézték milyen úszás-pancsolást folytatok fürdés közben és utána volt mese,hami,és hatalmasat játszottunk 1 órán keresztűl!Utána megint égtelen sírásba kezdtem a fogam miatt,apa játszott kicsit velem jó kedvre derített,anya bekente az ínem és utána elaltatott!Végül kúp nélkül megusztam,anya nem is bánja,de nem szeretné hogy szenvedjek!

2010. augusztus 20., péntek

Ügyeskedek

Már régóta próbálkozom a kúszással és már több kevesebb sikerrel,kis segítséggel sikerül!
Akiket meg nagyon szeretek,azokat simogatni szoktam,főleg anyát,apát,Éva mamát és Jani tatát:)

Ez egy mozgalmas nap

A mai napra nem terveztünk semmi különöset.De tata már korán eljött hogy menjünk haza/hétfőn már említette/aztán addig-addig beszélt hogy anyáék beadták a derekukat!Végül kiderült hogy segíteni kellett pakolni a garázs melletti lomosba,csak nem merte tati mondani!Meg tata dédit "becsapta"így vágott 3 tyúkot,az egyiket anya megfőzte!Rengeteg mindenkivel találkoztunk,tata húgával/jaj nagyon tetszem neki,szeret,neki még nincs unokája,pedig a nagyobbik lánya 8éve házas/
Mamiért mentünk 2 órára,be akartak vinni az oviba de én elaludtam,így aki látni akart az kijött:)
Mami nem is tudta hogy mégis eljöttünk:)nagy meglepetés volt!Mindig nagyon hiányzok neki és velem akar lenni!
Aztán délután dédit hazavittük és még bementünk Katiékhoz/mama nővéréékhez/ott is jól megszeretgettek,amikor jöttünk el a hangomat is megmutattam!Keresztanyu akkor ért haza,csak gyönyörködtek bennem:)ők is megszeretgettek!Jó volt anyának is mert már rég volt náluk!Meg egy kicsit otthon is volt!
Az asztalon volt egy tálca én megfogtam és elkezdtem rágni,nagyon tetszett mindenkinek!Nem voltam pedig éhes mert indulás elött ettem!Hazáig aludtam a kocsiban és még az ágyban egy órát.Fél7kor keltem,anya gondolta is hogy későn fogok aludni.Szerencsére fél10körül elaludtam,anyáék 1 óra múlva szerettek volna aludni de égtelen ordításba kezdtem,talán a fogam miatt is,meg tele volt a nózim és mint kiderült tvzni akartam,kaja nem kellett de a tvt néztem volna,apa megszánt és kicsit megengedte,aztán a mászó tudományomat erősítettem:)Kb fél óra alatt ismét elaludtam!Hajnali 2körül újjabb szirénázást produkáltam,de azzal a mozdulattal vissza is aludtam!
Biztosan bújik az ici-pici fogacska,hetente azért van ilyen!Ennyi belefér,egyébként is jó baba,meg hát ha jönni akar a fogacska az fájdalommal jár!

2010. augusztus 19., csütörtök

Segítséééég!!!!

Már nagyon tanácstalan vagyok,nem tudom mit tegyek!Regi állandóan kiabál,de szó szerint eleinte viccesnek tartottuk!De amikor hajnalok hajnalán ezt csinálja meg napközbe is,egyszerűen 2mp időm sincs,próbálom szórakoztatni,de azért mellette legalább ennem-főznöm kéne és más dolgom is lenne ami esetleg nem várhat!Persze mondjuk azt se bírja ki hogy vizet melegítsek és beletegyem a tápszert,mert üvölt!Ez kb 1 perc,mint akit nyúznak!
Nem tudom mit gondolhatnak a szomszédok,talán azt hogy hagyom a gyereket hagy sírjon,vagy nem adok neki enni!/tulzottan nem érdekel,mivel gyerek sír,meg lehet baja/Nagyon anyás is,miest nem lát...de ezt már írtam!lehet én vagyok a probléma,velem akar lenni,én nyújtom az ételt,biztonságot/már most félek az óvodai levállástól/
Tudom próbálgatja a hangját,de mikor beszélünk hozzá rögtön fülig ér a szája!Tehát nagy baja nem lehet,talán unatkozik???Lehet csak ez a baj,én meg szórakoztassam????Meg Misi,de ha nincs itthon akkor csak ÉN vagyok és ezt nem önzésből írom!ÉN vagyok a valaki!!!
El van ő amugy,tvt néz,játszik....de mikor ez rájön....
Már tényleg tanácstalan vagyok hogy hogy kezeljem,elég régóta tart!Talán majd megunja?Normális ez?
Ráadásul a védőnő is hallotta az utca végén,persze mikor itt volt,kisasszony eljátszotta a jó kislány vagyok-ot,meg se szólalt!

Lehet ezzel akarja felhívni magára a figyelmet hogy unja magát?Mivel kössem le?Szeretek vele foglalkozni és nagyon jó vele lenni!Az életem értelme!

2010. augusztus 18., szerda

Váratlan látogatók

Terike mama telefonált délelött hogy eljönnének hozzán,jöttek is elég hamar.Nagyon sokat játszottak velem a végén már nagyon fáradt voltam.Aztán anyának működött a 6.érzéke!Ugyanis Éva mama 3 napot bír ki ugy hogy ne hallja anya hangját,és ne lásson engem!Este nem tudtak beszélni mert anya telefonja kikapcsolt!Érezte hogy ma átjönnek....így is lett,mama rögtön munkából jött/abba a ruhában volt amiben dolgozik!
Már kaptam előre a névnapomra egy hatalmas fáncsit,majd késöbb lehet rajta lovacskázni,a nagy orrmányát már megfogdostam,tetszik nagyon!Kaptam 2 hosszú ujjú bodyt egy virágosat/déditől/egy szívecskéset/mamitól!Meg Terike mama ikertesójáéktól egy piros kis hintát!
A látogatók ugy lefárasztottak hogy miest elmentek én álomra hajtottam a kis buksimat!
Nagyon sok mindent kaptam:)

Védőnéni látogatóba

Hétfőn délelött anyának mennie kellett az orvoshoz vizsgálatra,apával voltam itthon!Váratlanul jött a védőnéni,anyával már régóta vártuk,mert ígérte hogy jön!
Azt mondta minden rendben:)bár nem volt teljesen rend,de ahol laknak ott zajlik az élet.Nem múzeumban lakunk:)

2010. augusztus 15., vasárnap

Szombat

Sikerült mindenkit felébresztenem:)Váratlanul be kellett mennie apának dolgozni,pedig olyan jól éreztük magunkat 3asban!Délután 4től este 9ig!
A délutáni alvás ugy elcsúszott hogy negyed 7től -negyed 8ig kialudtam magam rendesen!Fűrdés után vacsiztam és szundiztam is 10 percet!Anyáékat nem nagyon engedtem enni,még este 10kor szórakoztattam őket!De ágyba parancsoltak,és elaludtam egy másfél deci tejcsi után/a vacsi meg 2,5 dl volt/.

2010. augusztus 14., szombat

Péntek 13.

Anya ment az újjabb felülvizsgálatra Szolnokra,mami ment vele.Apával fél 9ig aludtunk,egyszerre ébredtünk:)
Hazajött anya evett,kivasalta apa ruháját és utána csak velem játszott!Persze miest hátat fordított,rögtön kiabáltam hogy:ááá-ááá-ááá!
Hatalmasakat nevettünk,kacagtam,aztán kúsztunk!Még nem igazán tudom a sorrendet és anya segített/mert csak kiabálok,nem tudom mi után mi jön:(,mind a ketten leizzadtunk a mutatvány után!Sokszor gyakoroljuk pár hét és menni fog:)Elváradtam és kicsit szundizok:)Este7kor ébredtem anya utána megfűrdetett,vacsiztam néztem kicsit a tv-t és 9kor már aludtam is!

Újra mamis napok

Szerdától megint jött mami pár napra!Tegnap anyának el kellett mennie az egyik eredményért,apa aludt mami meg kivitt a konyhába,ő főzött én meg hemperegtem a szőnyegen.Végre elhitte hogy veszekedni is tudok,igen,veszekedtem ,kiabáltam/így hogy áááááááááá/csukott szájjal pedig hosszan mmmmm aztán nyelvcsattogás,kacagás,mert mami bohóckodott!Sokat ettem,csirkemájat,krumplival,répával,nagyon finom volt,mami főzte!
Délután "ettem" egy kis csokit és sült krumplit.Nagyon ízlett!

2010. augusztus 10., kedd

Mamis napok

Mlt héten pár napig nálunk volt mami most szabin van,és nagyon szeretett volna velem lenni!
Segített anyának,meg varrtak függönyt...majd holnap is jön és pár napig még itthon lesz szabin!Anyának menni kell az orvoshoz,igaz apa is itthon lesz de csak délelött,nem biztos hogy anya hazaér!

Nagy ajándék

Anya egyik betegtársa küldött megint lemezt:ezek vannak rajta....
100folk celzius,Bizek Emi/babáknak/,
Disney slágerek,Babazene 4 album
Lily baba I-II.,Gumimaci
Judit és a zenemanók,Papp Rita összes
Gyermekdalok ,Ovis körjáték
Rajzfilmslágerek,Regélő,Pimpinkin
Tente baba,Zeneovi 4album/ovisok énekelnek/
Mesék.60as évek gyerekdalai.

Nagyon szeretem a zenét,babazene,ovizene,Pinpinkin,van sok amit még nem hallgattunk végig!

Belehallgattunk és mind jó!

Újabb szórakozás...

Ha felébredek dobolok a kezemmel-lábammal,hajnali fél 6 körül.Így ébresztem a családot és fülig érő szájjal vigyorgok,anya egyébként is korán kel fel.Apa meg délután fél2től éjfélig hajnal 3ig dolgozik!

2010. július 29., csütörtök

Hiányzik:(

Amióta apa dolgozik és nap közben nincs itthon nagyon hiányzik!
Ha délután hazajön,mindig vele lennék,tegnap mind a két kezét fogtam,
este enni se akartam,csak őt nézztem!Nehéz megszokni hogy dolgozik,
hosszú volt az a két hónap...

2010. július 27., kedd

Első nap apa nélkül...

Ma ment apa először dolgozni,de igazából oktatás volt meg fontos dolgokat mondtak neki.Egész délelött szomorú és komoly voltam,anya alig bírt megnevettetni.Megnéztük a Csiribirit,babazenét hallgattunk,anya mesél meg játszottunk!
Apa dél körül hazajött és vele akartam lenni,kicsit megszeretgetett és vissza kellett mennie.Megkapta a munkaruhát,a sapit én is felpróbáltam!:)
Délután 5 óra körül mikor ettem,jöttek mamiék Földvárról!Meg "öreg"kereszték és Szabina!/Apa unokatesójának a lánya/.Szolnokon voltak az SZTKba és onan már nem sok idő az út!/100-on 10 perc!/
Annyit játszottak velem hogy nagyon elfáradtak,mikor elmentek  utána apa meg anya szaladtak/ki merre lát/fürdővizet és kaját csinálni,negyed óra nem kellett a pancsinak és evésnek 7kor már aludtam is!
Holnap reggel negyed 8tól délután fél4ig apa dolgozik,ugyhogy anya fog szórakoztatni!2hónapig itthon volt apa most rossz nélküle!:(

2010. július 25., vasárnap

Szombat

Ma igazán korán költöttem anyát!5 órakkor,de csak addig nyöszörögtem amíg fel nem ébredt!Fél 7körül próbált etetni de nem igazán voltam éhes!Aztán 9kor csak elaludtam,anya nagyon fáradt volt meg fájt mindenem.Apa felébredt,anya felkészítette az ebédet meg nekem főzött.Tököt,hihetetlen de ezt megettem,a brokkolit nem 3szor próbálta anya és nagyon öklendeztem tőle,1 bébiételes üveggel megettem és még 60ml tápszert.Aztán el is aludtam!Anya ebéd után lepihent,apa megetetett,/husit kaptam krumplival!/
nem nagyon tudott tőlem aludni  mert láttam hogy fekszik az ágyon kiabáltam neki mert nem szólt hozzám.
Letettek a szőnyegemre,ott forgolódtam,nézztem a tvt!anyára mosolyogtam,nem haragszik azárt mert kevesett tudott aludni!
Aztán egy délutáni "roham",jött mami,a 2 nővére és Dezső papi!Nagyon örültek nekem!Jól megszeretgettek,anya azt hitte megéhezem de szerinte el is felejtettem igy 6 körül ettem de uy elfáradtam hogy közben elbóbiskoltam!Megfürdetett anya megittam a tejcsit és már 7 órakkor aludtam,kicsit késöbb felébredtem,néztem a tvt,elhelyezkedtem és visszaaludtam!

2010. július 21., szerda

Nagy utazás

Reggel tatiék korán jöttek,én is már fél 7kor ébren voltam!
Elmentünk Tiszaföldvárra Zsolnai mamiékhoz,meg dédiéknek.
Dédimami kifizette apának a szemüvegét,ugyanis ő is szemüveges lesz!
Anélkül nem engedik dolgozni az új munkahelyén!/Végre 2 hónap után beindul a meló itt a másik utcában igy még többet tudunk 3asban lenni/
Tanakodtak anyáék ha csak ketten mennek Földvárra akkor pár száz forint de engem nem visznek,pedig rám is kíváncsiak,Évi mami és Jani tata vigyáztak volna rám.De ugy döntöttek mindanyian menjünk hogy ne legyen sértődés!Már 10 perc után folyt rólam a víz,anya meg szidta magát amíért ebben a forróságban elindultak velem!Jobb a kocsi mert gyorsabb mint a busz és nincs huzat!Odafelé végig aludtam az utat,meg haza is!Jó kislány voltam,beszélgettem és kiosztottam egy csomó puszit!
Mikor hazaértünk csurom víz volt a ruhám,kicsit "száradtam"azután anya megpancsiztatott.Ettem kicsit és utána csak aludtam.2óra alvás után sírva ébredtem mert éhes voltam a szemem sem nyitottam ki,ezután folytattam az alvást!Anya 7kor költött,én vigyorogtam,megfürdetett.

Hosszú idő után elszánta magát anya egy próbára és éjszakára nem kaptam pelust!Már 2 hónapos korom óta nem pisilek éjszaka,csak ébredés után nem sokkal!Ez most egy próba.Ha ügyes leszek ez lesz minden este és akkor mondhatni hogy 6 hónaposan már nem kellett éjszakára pelus,de már 2 hónapos koróm óta se!
Most hogy meleg van északa legalább az se melegít!
Ha baleset ér akkor ágyhúzás,igyis-ugyis,anya holnapra tervezte!:)

2010. július 20., kedd

Ma este

Amíg anya elment fürdeni,apa felváltotta,mert ha anya eltűnik akkor kiabálok ám!Nagyon meleg van és ő sem bírja.Mire megfürdet még jobban leizzad!Már apa etetett mert nem bírtam ki,éjszakára benyomok 210ml tejcsit és 8 körül alvás van reggel 6ig,mosanában korán kelek!Apa épp büfiztetett én meg csapkodtam a vállát.... jót nevettek nekem!Bébyhordóban ettem mert mindig összeizzadunk,de késöbb csak magához vettapa,késöbb anya elaltatott!Anya mesélt nekem ma is sokat,figyeltem,mosolyogtam,közben anya kezét-lábát simiztem!Nekem vacsi után nem lehet mesélni mert rögtön bealszok:)mamiéknál lehet mert akkor sokáig ébren vagyok és produkálom magam!

Védőnéninél

6hónapos letttem(vagyis még 2 nap)de a státusz vizsgálatra mentünk.
68cm vagyok és 8200gr!
A védőnéninek nagyon tetszem,azt mondja édes vagyok és szép a kék szemem!Az utat megint végig aludtam!Most egy kisfiú felébresztett mert kiabált,majdnem sírtam:(anyával megnézztük a mesefigurákat az ajtókon,nagyon tetszett nekem!Azt mondta a védőnéni(Andi)hogy majd valamelyik nap eljön hozzánk!
Ági a védőnénink elment és újjat kaptunk helyette!
Tegnap egész nap anyával voltam sokat játszottunk és mesélt is nekem!Ma reggeltől tiszta anyás lettem,miest eltünt a látótérből kiabáltam neki!Apa etetett és akkor is anyát nézztem!:)

Hétvége

Hazamentünk pénteken mamiékhoz segíteni mert festettek!Nagyon jó kislány voltam!Maminak még kacagtam is mikor puszilgatot és nagyon örült!Aznap este megint produkáltam magam fél 11ig!Szombaton a nagy melegbe sokat pancsiztunk,anya vízes törölközöt rakott a nyakába,apa szalmakalapot vett fel!De nekem volt a legjobb a kádba strandoltam!Déltől meg a hűs szobában aludtam 3 órán keresztül!
Másnap reggel már 5 órakkor ébren voltam,akkor már mami és anya ébren voltak!Mire tati meg apa felébredtek én már ettem és kint szundiztam a babakocsiban,jó hűvös volt!
Délelött jött dédimami is,egész nap ő fogott,jó volt nekem!Anyáékat figyeltem jönnek-mennek...aztán délután hazahozztak bennünket.
Végre itthon....nagyon jó,a kiságyam,az állatkáim....és egy gyors ellenőrzés a hosszú hétvége után hogy megvan-e minden a lakásban!:)Igen,minden a helyén:)
Este hamar pancsiztunk,bevettem egy üveg tejet és már szundiztam is reggelig!

Belejöttem...

Nem nagyon forgolódtam csak egy héten egyszer.Ha anya vetkőztetett rögtön átfordúltam,de a földön vagy az ágyban csak tekergőztem.A babakocsiban is már be vagyok kötve:(Ma reggeltől meg már többet forgolódok!

2010. július 12., hétfő

Apával tv-zek...

Mónival...

Nekem már van barátnőm:)anya barátnője,Móni én vagyok a kis barátnője:)Itt volt múlt hét szerdán meg elötte való héten is.Jól megszeretgetett!Íme egy kép:

2010. július 9., péntek

Megfordultam...

2010.VII.9.
Már régóta próbálkozom,hetek óta segítséggel nagyon ment már.Aztán ma reggel amíg vártam a reggelimet,fél 9kor anya azt vette észre hogy a hasamon fekszem!Hason szoktam éjszaka aludni és mikor reggel felébredek anya a hátamra forít hogy kinyújtózhassak!De most hirtelen megint hason feküdtem és ezt én akartam!

2010. június 26., szombat

Egy fantasztikus lehetőség...

Anya a napokban a hidegkamrából kapott egy ajánlatot....ha ad nekik egy interjút a hidegkamra jótékony hatásáról és arról hogy én utána megszülettem akkor ajándékba kap egy 10alkalmas bérletet.Kicsit késöbb tudot rá választ adni mivel tönkrement a gépünk,de már van másik.Ezért nem jelentkezett sokáig!Hamarosan megint csak reggel és este találkozok anyával,de hátha ennek köszönhetően jobban lesz!Rejtély hogy az utolsó miért nem segített sokat...végre június elején megcsináltatta anya a fogát ugyhogy még szebb mint volt!///Állandóan anyát nézem,ha nem látok kiabálok neki!Lényeg hogy lássam....ez mit jelenthet???///

Valami horibilis összegek vannak és sokára sikeredett,szegénynek pont az elsö hiányzott...mostmár készülnek majd vigyori képek is csak fel kell telepíteni a telefont a gépre!Szegény már nagyon sokat sírt mert nem tudta megcsináltatni....:(

Május 22.

Ma vagyok 5hónapos!
7600gr és 65cm!Voltunk védőnéninél,sajnos már többet nem találkozunk vele,mert július 1től más lesz helyette,visszont nem csak keddenként hanem minden nap lesz az új védőnéni!
Nagyon megszerettük pedig Ági nénit!Azt mondta szépen fejlődök és látszik hogy kiegyensúlyozott,nyugodt baba vagyok,pedig nem könnyű anyának ezzel a betegséggel!De az a lényeg hogy minden rendben és szeretjük egymást 3an!

Másnap...

VI.21.

Ma pedig mami tesójának van a szülinapja....vittünk neki is egy tortát.
Nagy csoda történt....ma megfogott keresztanyu kislány Dórika.Azt hiszi hogy őt már nem is szereti senki,mert mindenki csak rólam beszél!Kaptam tőle 2 kismotort is!

Jani tata szülinapja

VI.20.

Drága tatikám ma lett 54éves.Apa sütött neki egy rumpuncs tortát sok mazsival.Mamikám délután jött hozott nekem egy csomó ruhát és tati üzente ha van kedvünk menjünk be Szolnokra és aludjunk ott.Összeszedték anyáék a cuccot,beültünk a kocsiba,elöbb átmentünk dédimamit meglátogatni az idősek otthonába és utána mentünk tatiékhoz.Mami minden héten megy dédihez,anya már 3 hnapja nem volt nála és már nagyon akart menni,mielött megszülettem havonta egyszer vagy többször ő is ment!
Mikor hazaértünk tati nagyon megörült nekünk!
Este viszont jöttek a problémák nem bírtam aludni,hiába volt ott a kocsim...a zsiráfom....nem otthon voltam tudtam,nem azok az illatok,nem a kiságyam....
Anya kezében aludtam mint a bunda de mikor le akart tenni ordítottam!Éjfélkor nem sírtam csak rugdostam a babakocsit,mert kitakaróztam és fáztam.Azt vártam valaki felébredjen....mami feje mellett aludtam,szegény azt sem tudta hol van mert másik ágyon aludt.Tati nagyon megörült anya meg arra ébredt fel hogy tati mondogatja -hozzd már ide közénk!!!
Anya odajött és megkérdezte miért nem alszok ilyenkor én meg behúztam a nyakam és mosolyogtam,tudtam hogy nem szabad!
Tatinak küldtem puszit is!Ujjabban ezt csinálom,meg simogatok,bújok...

Forgolódás titokban...

VI.12.

Délután nagyon csendben voltam a babakocsiban,anya mindig "rám néz"most épp nagyon el voltam.Egyik oldalamról a másikra forgolódtam,tekeregtem.Anya le is fényképezte a bizonyítékot,mivel hiába tettek a nagy ágyba,a szobába a földre,semmit sem csináltam!Még azzal is szoktam szórakozni anya hiába takar be meg tesz a babakocsira szúnyoghálót,én a lábammal addig játszom hogy megszerzem.

2010. május 30., vasárnap

Vigyori...

Egész délelött meg délután játszottak velem anyáék,nagyokat kacagtam!Ma is rengeteg puszit kaptam!

Anya a váriban...

2010.május 28.

Anyának be kellett mennie Szolnokra a gyógyszertárba,igy délelött apa vigyázott rám!Anya kiváltotta a babacsomagot isés vett nekem kis ruhákat,meg egy kis kalapot!(majd abba leszek pénteken Dórika ballagásán az oviban)!Apa délben ment dolgozni(ma volt az utolsó napja a Tescoban).Anya hiába beszélt hozzám én csak "kiabáltam"igy nem tudott főzni.Ha megláttam elhallgattam.Aztán anya rájött ha látom akkor vagyok nyugodt,igy egy percre sem mert eltünni a szemem elöl!Amíg lehúzta a lepedőmet én addig is kiabáltam,ugy húzott tisztát hogy behúzott a babakocsival a szobába....3órát volt csak távol de nagyon hiányzott!!!

2010. május 29., szombat

Megint dédinél

2010.május 26.

Délelőtt csípőszűrésen voltunk,azt mondta a doktor bácsi minden rendben van!Utána elmentünk dédihez,pár óra múlva mami is végzett az oviban és bementünk hozzá.Az egyik daduskanéni megfogott én pedig sírva fakadtam.Ugy jöttünkki hogy szipogtam:(

2010. május 26., szerda

Napokban..

2010.V.25.
Ma oltás volt,2őt is kaptam,mire anya felöltöztetett meg is nyugodtam!Utána nagyon bújtam hozzá!
Lázam nem volt,csak sokat aludtam meg keveseket ettem!
Már 63cm és 6930gr vagyok!Anyáék ma krumplival akartak megetetni!
Valami förtelmes volt,talán almával megeszem...mert magába,nem jó!Kilököm a nyelvemmel,köhögök,fuldoklok töle és még sírok is!Egész nap apáztam!

2010.V.24.Pünkösd
Mama és Tata jöttek ma hozzánk!Ez a mama felfordította a lakást,egész nap takarítottak anyával!Tata azt hiszi sokat alszok,állandóan altatni akart,de én ébren voltam mert itt voltak.Olyan jó volt össze-vissza puszilgattak!Mama hozott nekem egy tortát is mert most voltam4 hónapos!Este már negyed 8kor aludtam fáradt voltam!

2010.V.21.
Dédimami és tata jöttek hozzánk!Egész délelött mamiztam,simogattam az arcát és bújtam hozzá!De jóóó volt...Aztán délelött apa adott nekem almát,nagyon ízlett!Szeretem!

2010.V 20.
Anyának menni kellett vérvételre,jött értünk tata.Én a kocsiban aludtam.Hangosan korgott a hasam de nem ébredtem fel csak 11kor!Mentünk dédimamihoz a vérvétel után és délutánig ott voltunk aztán mentünk apáért a munkahelyére és ugy jöttünk haza!

2010. május 16., vasárnap

Legjobb képeim:)


Apával jó a játék...

Szőrös,szúr de szeretem!!!

Ezek történtek....folytatás



Egy hetes korom óta szokom a levegőzést,először csak a szobában volt nyitva az ablak,meg hetente azért egyszer voltaam levegön hogy szokjam!Anyáék vettek egy szép babakocsit igy el tudunk menni sétálni is!Először március 15én tettünk egy sétát hármasban!Én az utat végig aludtam!

III.25.
Este 9kormég én a tv-t akartam nézzni.Apa fejétől nem láttam igy kukucskáltam.Mama bejött és mellém jött de sötét volt és megijjedtem tőle,de annyira hogy felsírtam és apához bújtam!Ők nagyon megsajnáltak,de előtte meg jót nevettek!

Március végén anyának nagy boldogságot okoztam,megfogtam a vállát és bújtam hozzá!
Annyira jó kisbaba vagyok hogy IV.10óta már kibírom az éjszakát hajnali evés nélkül is!Este 8-9kor már alszom a kis ágyikómban!Elötte is csak hajnali 2kor vagy 4kor voltam ébren!
De azért nappal 2 óránként eszek!Délelöttöket végig alszom/addig anya csinálja a dolgát/délután csak egyszer alszok,de nem mindig,este 7kor fürdés,elötte-utána evés és már alszom is!

III.31-egy hétig anya Pestre járt kezelésre addig Jani tati vigyázott rám és Terike mama!Nagyon kerestem anyát de sehol sem találtam mindkettőnknek nagyon nehéz volt,pedig reggel ment anya este felémeg mát itt is volt,rögtön cici kellett mikor megláttam anyát és megnyugodtam.

IV.közepén elkezdtem gügyögni,anya úgy meghatódott hogy örömében sírva fakadt!

Sajnos V.12én tudott anya utoljára cicit adni nekem mert gyógyszert kell neki szedni,így én csak tápszert kapok,de szépen növök tőle és szeretem!

1-2 hónapja csak annyi baj van a fürdéssel hogy én állandóan meztelen lennék meg fürdenék,már pancsolok is!Annyira szeretem ezt az egészet hogy mikor anya elkezd öltöztetni és mint a sziréna bekapcsolok.Ugy ordítok hogy a tvt se hallják tőlem!De mikor kész vagyunk a kaja megnyugtat és végre alhatok!

Van pár dolog ami vicces,pl az alvási pozícióm,reggelre igy fekszem...vagy keresztbe...!

alvás Éva mami kezében


Így nézem a szekrényt...




és biggyesztem a számat!Tatinak nagyon tetszik!:)
Apával alszom...

2010. május 6., csütörtök

Ezek történtek...röviden,némelyik emlékezetből

2010.II.21.
Az első fűrdésem anyával egy hónaposan,addig mami fürdetett.anyának fáj a keze ezért addig nem mert.

2010.III.9.
Elmentünka fogorvoshoz,na nem azért mert fáj a fogam!!!Hanem kifúrták a fülem.Anya nem bert bejönni,de kint hallott mindent!Egy szép kék kövesfülbevalót kaptam,anya régi béby fülbevalóját!

2010. március 14., vasárnap

Látogatók

Földvárról,Terike mama,Misi tata,Csabi keresztapu és Marika dédimama február 3án jöttel el elöször!
Volt itt Eszti dédi/Jani tata anyukája/ is.Tündi keresztanyu.Évi mama tesójai,Kati és Erzsi.Dezsi,Dezső.Móni anya barátnője és a barátja Zsolti!Tata tesójai,Pisti és Rózsa,Józsi bátyja és Attila!Apa kereszt szülei.Voltunk Irén dédi maminál az idősek otthonában,6 hetesen látott először!Amikor odajött kinyitottam a szemem és ránéztem a gyönyörü kék szemeimmel!Évi mamaés Jani tata meg itt laknak velünk!Marika dédi anyukája még él igy van üknagymamám is!
Kaptam Liberót,tipegöt,marcipán bébyt,pénzt.Anya csokit,virágot,apa sört!

Hazaérkezés

A kórházban 1 hetet töltöttünk!Január 29én engedtek bennünket haza!

Születés elötti események

2010.január 16.
Elmentünk mamáékhoz Földvárra,még "utoljára"a születésem elött és megvettük a gyerekülést az autóba!
2010.január 18.
Anya megvarrta a  kismama nadrágot/egyszer volt csak rajta/.
2010.január 19.
A reumatológus megírta a műtéti ajánlást!
2010.január 20.
Tanácsadás.
2010.január 21.
36.heti Uh és NST!34-35 hétre módosult,de végül37 hétnek írták!

Mindent sikerült elötte elintézni ami fontos volt!Lehet ezt vártam!

Születésem története

Az egész az utolsó uh után történt!Már nem jöhettünk haza mert a szívhangom nem volt kielégítő,ezért anya a vajúdóba került!Apa és tata hazamentek a kórházi csomagért!Kicsit szomorúak voltak amiért anyát nem engedték haza,de másrészt örültek mert max.1 hét múlva megláthatnak végre,és az is kiderül kisfiú vagy kislány vagyok!Délután 3tól este 11ig figyeltek NST-n,aztán 22én reggel 5töl fél 9ig!De semmi jót nem mutatott az NST!Az orvosok összeültek és megbeszéték hogy várjanak e még egy hetet,vagy sürgösen vigyék anyát a műtöbe!Az utóbbi mellett döntöttek!
Másfél óra múlva anya készen állt a műtétre és apát sírva hívta hogy ne menjen dolgozni mert nemsoká megszületek!/persze örömében/Gyorsan pörögtek az események.A műtöbe menet már apa és tata az ajtó elött voltak!Pont az a doktorbácsi volt ott akihez anya járt tanácsadásra!Amikor kiemeltek anyacsak azt kérdezgette kisfiú vagy kislány.Amikor mondták hogy kislány anya majdnem sírva fakadt a boldogságtól,és nagyon örült hogy teljesült a vágya!Engem elvittek megfürdetni,öltöztetni de elötte alaposan megvizsgáltak mert elöbb ékeztem 4 héttel!Már várt a gyerekorvos hogy elvisz a koraszülött osztályra,de én erös voltam igy anyával maradhatam!
Anyát elvitték a gyerekágyas osztályra  a steril szobába,elötte közölték vele az adatokat,2630gr és 50cm,erős,egészséges kislány,még a mütét közben egy pillanatra megmutattak anyának és a hatalmas szemeimmel csak nézztem anyát!
40perc után már apa és tata is megnézhettek!2,5óra múlva már mama is jött!
Anya 19órát feküdt,nem mozoghatott az érzéstelenítés miatt!Szerencsére hamar felépült és minden rendben ment!Nekem már2 óra múlva hiányzott és kerestem,gyorsan vitt is a kedves csecsemős növérke anyukámhoz!24óra múlva anya átpakolt a babás szobába és onnatól kezdve együtt vagyunk!